Vörös uszály a reggel.
Lépéseid elől fut, illan,
fél,
nehogy rátaposs

 
Kutattam föld alatt elásott pénz után,
és vártam éjszakára párolgó dél után,
találtam kincset, Istent a csillagok között,
nyugalmam nincsen mégsem, az én szívem köhög.

Verseivel köszönti az Irodalmi Jelen szerkesztősége a 60 éves Payer Imrét.

Én nem beszélem az emberek nyelvét. Sem a
fecsegést, sem a hallgatást. Kifogyni nem tudó
témáikról nincs mit mondanom. (Turi Tímea)

 
„Olykor magamra ébredek.
Fölkavarnak a reggelek.
Jajgat a Nap, úgy érezem.
S pihenő csöndje a magánynak reám kiált:
Ember vagyok és nem cigány.” (Rafi Lajos versei)
Kapcsolódó anyag: Interjú a költővel
 

A Szőrapa című kötet szerzője a JAK-táborban olvasta fel verseit.

Géczi János József Attila-díjas író és képzőművész, egyetemi oktató. Lapunk rendszeres szerzője. Négy versét hallgathatják meg saját előadásában.

Hegyi Botos Attila első, rögnyi Ég című verseskötete a 82. Könyvhétre jelenik meg. Részletek olvashatnak belőle.
 
 
 

„Téli sötétben az emlék úgy hagyom én el a várost
Ott hol a burka a csendnek a plexibe vész el
Úgy kaparom le a képet az égről a tollal
Lassan a szemnek a mozdulatához is ész kell” - Szabó Márton versei
 
 

„pedig tüzet raknék
négyzetrácsos füzetekből,
hogy egy bögre kakaóval
a sarokba kucorodjak
egy vaskos orosz regénnyel
olvadozó kezemben –
csak ne gondoljak arra,
hogy leginkább a te
karjaidban lennék” – Rálik Alexandra versei
 
 

„A fény fehér
kövekre simuló ma
jó a mosoly

éhgyomorra” – Makk Flóra verse
 
 
 

„A vonaton majd nem gondolkozom,
a tájat se nézem, amíg Kisbaró
első házai föl nem tünedeznek.
És akkor majd kitalálom, hogy fábiós
szerzetes leszek, bizony, férfi” – Kemény Lili verse

„legyek nálad ahol még a nap sem süt
késődélutánra hogy vigyázzuk egymás unalmát
kisütjük a napot estére a konyhában megüt
a doh szellőztessük ki az egyedüllét összkomfortját” - Győrfi Kata versei
 

„Tüdejét emlékek feszítik szét
Mellkasában kattognak az elmúlt évek
A szájkosár bomlott szaga
És az anyatej fehér íze...” – Gömöri Eszter verse
 

„hogy ne lehessen összetörni
azért nincsen porcelándíszem
tányérom, üvegpoharam
nálam minden tűz- és fagyálló
műanyagból van
ezért nincsen szívem se”

 – Borsai Szandra versei

„Napsütötte hold-május van,
semmi értelme a fénynek.
Jobb lenne, ha fel se tűnne,
ha nem neked fénylik, véged."
– Apóh Zsófia versei
 
 

 
 
 
Ki szeretetet csak szavakkal mímel,
kínok közt térdel – mondod – nem szabad,
csend gyíkja elébe hiába szalad.

Szeptember 1-jén tíz éve annak, hogy Faludy György – örökös munkatársunk – elhunyt. Egyik legszebb versével rá emlékezünk.

Payer Imre (Budapest, 1961. április 27.) költő, irodalomtörténész, újságíró, szerkesztő, tanár. Érettségi vizsgát a József Attila Gimnáziumban tett 1981-ben, majd felvételt nyert a Berzsenyi Dániel tanárképző főiskolára, ahol 1988-ban magyar–könyvtár szakon diplomázott.

„Márai Sándor Halotti beszéd című verse 1950–1951-ben született, az író száműzetésének idején Olaszországban, Posillipén. A nagyon szeretett itáliai környezet és a tenger közelsége (v.ö. a San Gennaro című regényével) – érdekes módon nem oldja fel a benne rejtőző drámát, végzetes élet-halál kérdést: a hazátlanná vált író sorsa teljesen reménytelen. Márai a versének címéül valószínűleg tudatosan választotta első szövegemlékünket, a Halotti beszédet, másrészt baráti kapcsolatának érzékeltetéseként utal Kosztolányi Dezső híres versének címére.” (Szekér Endre) 20 éve halt meg Márai Sándor.