Végül lemerül, mint a laposelem, élete utolsó tíz évéből nem marad fenn értékelhető próza. Az is igaz, hogy ekkor már Cooper bandagazda irányításával, vezetésével világirodalmi szinten ír egy kisebb amerikai írócsapat. Amerikában Európa prózája a versenytárs, ennek megfelelően dolgoznak a pályatársak: Irving Washington, Melville, közben ott dönget költészetben és prózában a minden kortársnál jelentékenyebb Edgar Allan Poe is. Nem csoda, ha nincs kedve írni. Aztán belép Ambrose Bierce a halálnovellákkal, de ezt Hawthorne már nem tudja.

Mert megnyugtat Dsida hittel és boldogsággal, csendes szomorúsággal teli, szeretetet sugárzó lírája, mégis aggaszt, hogy házassága egy év alatt sírba vitte (minthogy az ember, a férfiember szíve mindig beteg kicsit, hogyan vállalhatna új házasságot a konkrét eset ismeretében?).

A háború végét örömmel üdvözli. A hosszúra nyúlt emigráció után élve hazaérkezik. De már beteg, öreg. És gyanús. A Valahol Európában című film sikeréből kivágják, de arról is véletlenül értesül évtizedekig az olvasó, hogy Bartók A kékszakállú herceg vára szövegkönyvét Balázs írta.

Árulja el nekem valaki, ilyen életút mellett, ennyi visszakereshető dolgozat után miképpen lehetséges, hogy száz emberből egy sem ismeri a nevét, ezerből egynek rémlik valami, tízezerből egy azt is tudja, valami "kommunista" íróféle volt, ötvenezerből egy ismeri a nevét, olvasott tőle, százezerből egy azt is tudja, honnan érkezett, merre távozott. Súgja meg valaki, ilyen kondíciók mellett szabad irodalomba ölni az életet? Nem túl nagy a kockázat?

Sztálin többször kijelenti, Bulgakov a legjelentősebb drámaíró. Ismert olyan Bulgakov-darab, amelyet tizenötször megnéz a Művész Színházban. Az állítólag jól látható és hallható tetszésnyilvánítása az egész városban visszhangzik.

​​​​​​​A mai gyerek pofát vág. A mai gyerek nem kérdez. Unja. Rá van írva a képére, mi a szar ez már megint, mit akarnak lenyomni a torkán, egyáltalán mi köze hozzá? Őt ez nem érdekli, haladjunk. Na hát, ezek az ifjak, leesett állal hallgatták Hegedüs Gézát, aki mosolygott, akiből gomolygott a füst, talán egy percet bírt ki füstje nélkül.

1952. május 13-án született a konszolidáción túli nyolcvanas évek számomra legfontosabb irodalmi jelensége, költője-írója-egója: Szervác József. "Nem találunk vonzó dallamocskákat, illedelmes, szerkesztőcsábító billegést („ezt is tudom, azt is tudom, mindent tudok”), odabújó citerafutamokat, alkuszöveget, madrigáltempójú öntetszelgést, kérést, hajlongást. Szigorú, kemény, öngyilkos férfilíra."

​​​​​​​Mindenesetre a Kun Béla-forradalom idején tollával az ős-bolsik mellé áll, de rövid idejű kisiklás, meg is bánja, az ő világa nem a politika világa. Amikor 1919 után sok író mindent megtesz - Babits különösen nagyot alakít -, hogy ne hurcolják meg, igazolni igyekszik magát, Krúdy elhúzódik a hatalom közeléből. Nyilván a gyomra nem bírja. Kegyvesztett lesz. Ezt se nagyon.

Kolozsvári vállaltan nőbolond, és ez messze kiemeli őt a kortársak álszent, hazug seregéből. Emlékszünk még, a szocialista embertípus nemtelen, kizárólag a vörös zászlóra gerjed, ami az írókra hatványozottan vonatkozik. A szocreálban gyerek csak akkor fogan, amikor megalakul a helyi téeszcsé. Akkor is szűznemzéssel. 

Kornis: Ebbe nem megyek bele. Nem akarok mai magyar módra politizálni, annak nem látom értelmét. Pontosabban én ma is politizálok, csak másképp. Azzal, ahogyan írok és élek és amiben nem veszek részt. Meg amiben részt veszek. Az utolsó Kádár-beszéd című könyvemmel befejeztem, amit a rendszerváltó köznek mondani akartam.

De az is mindegy, ha a tanév végére mindent felszámolnak. Bár hirtelen felindulásból rákérdeztem volna, olvasta-e a héten Ferdinandy György szomorú nagyregény-részletét a boldogtalan disszidensekről és visszidensekről az irodalmi hetilapban. És hogy miféle tétel Rejtővel a hónom alatt a „hallgass a hazádra!”. – Onagy Zoltán tárcája

Bőszítő, bosszantó hablaty, porhintés és hazugság. Fiatalok voltunk, nem fogtuk fel, milyen keskenyek a rések, milyen fegyelem és önfegyelem jellemzi a nyomtatott sajtót. Mindent.

​​​​​​​Amikor az apám meghal, akkor az apám haláláról írok, amikor a feleségem megbetegszik, akkor arról, ha egy nagy barátság határozza meg az életnek egy szakaszát, akkor meg arról. Amikor leülök, dolgozni, írni, nem egy másik ember történetébe ülök be, hanem mindig saját magamhoz, a saját élettörténetemhez ülök le, és ez rettenetesen fárasztó, hiszen ugyanahhoz telepszem, aki napközben is mászkál, bevásárol, teszi a dolgát.

Amikor először találkozunk 1980 környékén, a lakásban, ahol én is, fehér kötött gyapjúpulóverét mossa a csapban, pedig ott a nője. Már ekkor látom, hogy nagy jövő előtt áll. Ma írja és rendezi különös darabjait.

Egy hét múlva Laborfalvi, aki nyolc évvel és jelentős ágybéli jártassággal idősebb Jókainál, egy nemzetiszínű horgolt süveget küld neki, mézesmadzag gyanánt. Jókai azonnal felragad a süvegre. Ettől kezdve szerelmes galambpárként burukkolnak Pesten.

Szükséges némi idő és tapasztalat ahhoz, hogy férfiember felfogja, létezik a felülmúlhatatlan szerelem (Beatrice), elvesztésével por, hamu és halálvágy, és nyomában szorosan ott lohol a folyamatos igény dédelgetésre, gyönyörre és egyebekre, amelyek a másodlagos szerelmet elviselhetővé teszik. (Ezt tessenek tréfának venni, mert annak vagyon szánva.)

Nem nagyon írt utolsó éveiben, de az olvasó, aki szerette Lázár Ervint, várhatta, hogy előbukkan valamelyik folyóiratból a neve, alatta egy jellemző Lázár Ervin-gyöngyszem.

Huszonegy embert csak úgy.
Megásatni a gödröt, belelőni őket.
A késedelmek miatt beszart, félanalfabéta keretparancsnok utasítására, tetszenek érteni ezt? Az ember leengedi a kezét, nem akarja elhinni, hogy ilyesmi megtörténhet. Hogy bármikor bárkivel megtörténhet, ha időben nem zárjuk bolondokházába eszement politikusainkat.

49 kötet. Kész életmű. Teljes életmű. A pedagógia dolgában megjelent tanulmányai másik ember, másik életmű. A hatalmas Veszprém-anyag egy harmadik életmű. És akkor nyugodtan számoljuk bele a teljes kultúratörténetet lefedő diadalmas Rózsa-gyűjtése (ami megjelente óta sincs meg a polcomon, és így marad. Lehet, nem is izgat a rózsa kulttörténete? Pedig izgathatna. A rózsa az élet.).

A nyolcvanas évekre egyébként is a sorok közti olvasat, a dekódolás mesterei vagyunk mi, magyar nyelvű olvasók. Ott is ellenálló üzeneteket láttunk, ahol nincs semmi. Nagy Gáspár viszont keményen, egyértelműen.