Olyan napot választ halála napjául, amelyet teljes terjedelmében, széltében-hosszában elfoglal a Nagy Októberi (fiatalok kedvéért: Nagy Októberi Forradalom, a lenini), a nagy lefedésében itt nem találhatott milliméternyi rést se, hogy rá is jusson az ünnepi szólamok fényéből.

Hiszen máskor is megtörtént, hogy alkoholtól bódult fejjel felmászott egy háztetőre, és kötéltáncoshoz méltó akrobatikával végigment a tetőzet gerincén, és máskor is megesett, hogy két kézzel kapaszkodva az ablakpárkányba, kifüggesztette magát többemeletnyi magasságban, majd visszahúzódzkodott, és nevetve kért még egy pohár pálinkát. Hát egy ízben így zuhant a halálos mélységbe egy nagyon sok emeletnyi ablakból.

​​​​​​​A következő reggelen eldöntve: vissza a gyerekkor hagyományos, eddig nem ismertetett technikájához. Hajnal. Kézben a kapa. Koncentráció. Figyelem. Ahol mozdul, morzsálódik a csúcs, odaosonni, belecsapni boka alatt a buckába. – Onagy Zoltán tárcája

​​​​​​​Messiás kellene a cigányoknak, akit követhetnek tűzön-vízen át. Vagy inkább egy gazdag ország, ahol mindenki maga dönti el, dolgozik, tanul és eszik, vagy leül mogyoróvesszőből vágott horgászbotjával az Ipoly-partra, ahol nap mindig süt, a szellő mindig leng, a halacska maga ugrik a parázsra, és szép az élet. De ez az ország nem Magyarország. Magyarországon cigánynak születni, cigányként élni, minimum nem szerencsés alapállapot. 

​​​​​​​A vers ritmusos szövegforma. Alapeleme a szótag. A versritmust kísérő jelenség lehet a rím, ez a hangsúlyos és az időmértékes versben is megjelenhet. A versszakok sajátos eleme némely versekben a refrén. A költő egyéb eljárásai: a versritmus és az értelmi ritmus viszonya (megfelelésük vagy ellenjátékuk), a verssor és a versmondat viszonya (egybeesésük, illetve az áthajlás). A versritmus járulékos tényezője a szünet.

​​​​​​​Érdemes eltűnődni a dolgon, hogy a mai ötvenesek az első nemzedék Európa történetében, akik nem tapasztalhatták meg, milyen az, amikor a gyerekek egyrészt tömegesen árván nőnek fel, másrészt nem kóborló, névtelen, arctalan katona az apjuk. Az ember, furcsa mód, ilyenkor hajlik rá, hogy azt gondolja, valamire mégis jó volt a rettenetes kétosztatú világ, amikor a nagyhatalmak egymás mogyoróiba kapaszkodva koncentráltak, nehogy a másik lépéselőnyre tegyen szert. És béke volt. 

"Nem asszonyaimnak, lányaimnak vagy nővéreimnek írtam ezt a könyvet; nem is a szomszédom asszonyainak, lányainak vagy nővéreinek. Azokra hagyom ezt a föladatot, akiknek érdekük: összetéveszteni a jó tetteket a szép szavakkal. Tudom, hogy a szép styl szenvedélyes szerelmese kiteszi magát a sokaság gyűlöletének; de semmiféle emberi tekintet, semmi álszemérem, semmi pajtáskodás, semmi közvélemény nem kényszeríthet rá, hogy e század páratlan tolvajnyelvén szóljak, vagy összekeverjem a tintát az erénnyel."

​​​​​​​És akkor új betegség kaszálja el, veszélyesebb a tüdőbajnál: a nagyétvágyú Jászai Mari. A Nemzeti primadonnája kinyírja Reviczkyt. Még együtt fordítják a kor botrányíróját: Ibsent. A költő az irodalmi élet központi figurája. Gyengéd, bánatos verseit országszerte ismerik. Nagyon beteg, Jászai Mari lecseréli a kölyökkorú Szomory Dezsőre. Ennek ismeretében hal meg. Harmincnégy éves. Nem sok jutott neki a jóból.

Azok közé a sokak közé tartozom, akik futólag ismerték rövid, zajos életében. Életveszélyesen lendületes fickó. Én legalábbis életveszélyesnek érzékeltem minden pillanatban. Szó sincs még a "Ruszkik haza"-ról, ő már nyomja. Szó sincs arról, hogy Kádár monnyon le, de ő nyomja.

Volt gond rendesen: Méray vagy Márai. Tibor vagy Sándor. Az obsitos kommunista, netán polgári polgár az Egy polgár vallomásaiból, a kassai polgár és rádiós szerkesztő? Melyik melyik, melyik írta a Füveskönyvet, a Tisztító vihart, a Csonkig érő gyertyákat?

Arról, hogy költő-e Bródy János vagy micsoda, nem szeretnék vitát generálni. Bár alig hiszem, hogy egy valódi hús-vér költőköltő ne adná fél karját azért, hogy annyi fejben rezonáljanak sorai, strófái, mint Bródy versei. Nem vagyok kifejezetten verstanuló, soha nem is voltam, mégis helyből el tudnék dúdolni tucatnyi Bródy-verset.

A forradalomban való érintőleges részvétele miatt 1957-től szilencium, azaz publikációs tilalom. De az olló az irodalomban is nyílik (hol meg zárul), a szocreál regényeknek bealkonyul (az avatott szocialista-realista írók, akik nem tudtak mást, csak szocreált és úgy maradtak, őszinte bánatára). A politikai-irodalmi drill után lassan előbújik a ma ismert fintorgó, ironizáló Örkény.

Megnyugtat, hogy nemcsak a tanító, a tanítvány sem szabályos. Átlát mesterén, nyilván csak azt veszi át tőle, amit használni tud. Általában az a benyomásom, hogy buddhizmusában keveredik a metafizikai kifinomultság és a köznapi célszerűség. Meg is mondom ezt neki. A „cél” szó hallatára felkapja a fejét. A cél, miféle cél? És ha nincs cél? Vagyok a világban, miért kell még egy cél is?

Író, szociográfus, és mi is még. Aki nem tudja, mi még, ne tőlem tudja meg. Ne tudja meg egyáltalán. Olvasson, ha jót akar. Mostanában újraolvasom a régi Tarokat. Hátha elnyomja a "mi még"-et.

Bénító méretek, bénító technikai tudás, irdatlan filológiai háttér, ugyanakkor a magyar regényirodalom megtermékenyítő pillanata. Két nap, két éjszaka felfaltam, aztán öt évig jártam rá vissza, mint az ínyenc a francia parfümre a női csípőcsonton.

És az sem, ha egy költőt megpofoznak. Juhász Gyulát gyors egymásutánban kétszer verik meg szeretett városában. Először egy Balogh Lajos nevű százados pofozza meg, rugdossa le a városháza lépcsőjén 1919. májusában, amikor egy tanárgyűlésen közbeszólásával védelmébe vesz valakit, akit nem kellene. Másodszor a Tisza-parton sétáló szakállas, feketébe öltözött papos költőt fajvédő diákok zsidónak nézik és megtámadják. 

"Az életemnek nincs története. Nincs élettörténetem. Középpontja se volt soha. Nincs út, nincs vonal. Csak tágas terek vannak, ezek azt sugallják, hogy ott volt valaki, de nem igaz. Ott soha nem volt senki."

Greene egyszerre Amerika-ellenes, egyszerre Szovjetunió-ellenes, hidegháború-ellenes. Annak ellenére, hogy vízválasztó számomra A csendes amerikai, most sokkal többet értek belőle. A csendes amerikai frissen diplomázott fiatalember, komoly elméleti fölkészültséggel, titkos diverzáns feladattal. Feladata szerint merényletek sorozatát szervezi meg ürügyül az amerikai beavatkozáshoz. A nemes cél érdekében. 

Elmondom a regény szüzséjét is, az öngyilkos szülők, az életben maradt kisgyerek és a hivatalok történetét, mert nem ismeri senki. Akárhány asztal, akárhányféle irodalmár, irodalomközeli pofa, A látogatót nem olvasta senki.

A világ gyerekeinek a feje tele Andersen mesékkel legalább másfélszáz éve. Andersent olvasott Sztálin, Hitler, Rákosi, Kádár (Ceauşescu nemigen, úgy tudom, ő hadilábon állt a betűkkel, de neki talán felolvastak Andersent), mégis az történt az elmúlt században, ami. Vér, halál, mocsok ideológiák mentén, sötétlő ezredvéggel, sehol A rút kiskacsa optimista végkicsengése. Érthetetlen. A világ nem tanul. Semmiből.