„Minimum számvetésre, bár inkább kiegyezésre lenne szükség. Számvetésre, hiszen nagyrészt éppen azoknak az embereknek az adójából számít megélhetésre a magyar szellemi elit egy része, akik nem olvassák és nem ismerik őket.” – Boldog Zoltán esszéje

Az Irodalmi Jelen történészeket kért fel arra, hogy értékeljék Márai Sándor Hallgatni akartam című művét. Esszésorozatunk második részeként Pihurik Judit írását olvashatják. Lapunk 2014. június 3-án 17 órakor kerekasztal-beszélgetést tart a művel kapcsolatban felmerülő irodalmi, történelmi kérdések megvitatására a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Az Irodalmi Jelen történészeket kért fel arra, hogy értékeljék Márai Sándor Hallgatni akartam című művét. Esszésorozatunk nyitányaként Ungváry Krisztián írását olvashatják. Lapunk 2014. június 3-án 17 órakor kerekasztal-beszélgetést tart a művel kapcsolatban felmerülő irodalmi, történelmi kérdések megvitatására a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A magyarság jelenlegi, nagyjából tizenkét és félmilliós lélekszámával (10 millió Magyarországon, közel másfélmillió Romániában, közel félmillió Szlovákiában, 150 ezer Kárpátalján, 200 ezer a Vajdaságban és együttesen vagy 100 ezer Ausztriában, Szlovéniában és Horvátországban) még így is a Kárpát-medence lakosságának tekintélyes részét teszi ki, de már nem a többségét. És ez a közel ötven százalékos vagy a negyven százalékot jócskán meghaladó arányszám is igen törékeny, és gyorsan fogyatkozik: nem is szeretnék kétségbeejtő jóslatokig jutni, jóllehet léteznek ilyenek.

Egy sorozatfüggőnek megfelelő terápia a költészet, de nem mindegy, hogy A mentalista nyomán Blake melyik fordítását olvassa. Boldog Zoltán esszéje.

Bíró-Balogh Tamás érdekes párhuzamokra bukkant Erdős Virág legújabb minikönyvecskéjét és Tormay Cécile egyik apró kötetét összehasonlítva. Politikáról, üzletről és irodalomról szóló esszéjét olvashatják.

Három író – Kemény Lili, Spiró György és Szőcs Géza – olvasta fel esszéjét az orosz íróról szeptember 26-án Budapesten, a Terror Háza Múzeumban. Az alábbiakban Szőcs Géza szövegéből közlünk részleteket.

Kovács Endre művei, bár ízig-vérig vizuális munkák, nem kizárólag a szeme használatának eredményei. Műveltségélmények, szellemi hagyományok, képzőművészeti gyakorlatok lebegő hálójával ragadja meg motívumait.

Milyen viszonyban áll egymással a nyomtatott és a digitális irodalom? Segítik-e az új internetes műfajok az olvasás népszerűsítését? A KULTOK II. konferencián hangzott el Boldog Zoltán előadása, ennek esszéváltozatát olvashatják. 

Az Irodalmi Jelen díjátadóján elhangzott laudációkat gyűjtöttük össze, képekkel és videóval illusztráltuk a szöveget.

alázatom a hold arcába ér.
köszönet jár mindig mindenért.

Dávila a világirodalom nagy magányosa, de egyedülléte nem társakra vágyó tengődés a társadalom egy lakatlan szigetén, hanem önkéntes félrevonulás.

Mi a divat a nyugati bölcsészkarokon? Jobb képzést kap-e az ott tanuló, mint egy magyar egyetem diákja? Bódi Betti a bécsi egyetem hallgatójaként vetette össze a hazai és az ottani helyzetet.

Van-e hát végső tétje az írásnak? És az előbb még kétkedő filozófus író – aki másutt meg is fogalmazza, hogy nem érdeklik gondolatainak ellentmondásai – határozott igennel válaszol.

„Azt a szerzőt, aki nem érezteti könyvének első három mondatával, hogy másfajta, összetéveszthetetlen sajátossággal van dolgunk, haladéktalanul a szemétkosárba kell dobni.”

Miért mondhatják sokan, hogy Szeged átvette a fiatal irodalmi élet irányítását? Hogyan sikerülhetett ez? Miként szakadhat meg napjainkban egy eddig példaértékű folyamat Többek között ezekre keresi a választ Boldog Zoltán írása.

A hozzá legközelebb álló, nyelvét és kultúráját jelentõ európai nemzet újkori útját elemezve Dávila felvázolja a régi hispán dicsõség retrospektív vízióját. Nem érdekli az akadémiai körökben is oly gyakran hangoztatott házmester-bölcsesség, mely szerint “nincs olyan, hogy mi lett volna ha.” A büszke konkvisztádorok kései utóda nem kevesebbet állít, mint hogy õseinek óhazája elhibázta történelmi küldetését.

Dávila egyetlen, jéghideg aforizmával utasítja rendre a mai világot “objektíve” uraló és önértékelésük szerint általános érvényű, megfellebbezhetetlen, egzakt elméleteket: “A tudományos igazságok specifikusak, egy különleges rend igazságai; nem a teljes emberi természet, hanem egy meghatározott módszertani séma igazságai”.   

Jász Attila költő habitusáról és Csendes Toll élete című kötetéről Hegyi Botos Attila esszéjét olvashatják.

ESSZÉ

A tradicionális világ és a klasszikus korok világképeinek széthullása után csak mesterséges, egyre korlátozottabb érvényû rend teremthetõ. Az éber, önmaga határait tudatosító értelem nem is kísérletezik ilyesmivel.