De ha a modern ember – mint hirdeti – az atavisztikus szokások, vallási babonák, elnyomó társadalmi rendszerek kötelékeitõl megszabadulva immár nemzedékek óta szabadon szárnyalhat, alkothat és építheti világát, miért sokasodnak egyre és öltenek mind fenyegetõbb alakot szűkebb és tágabb, mára már bolygónyi háza táján a természeti, egészségügyi, társadalmi, politikai gondok és katasztrófák, ahelyett, hogy hírbõl ismerné már csak a háborút, az éhínséget, a járványokat, a népbetegségeket, a szociális igazságtalanságokat?

“A tökéletesség tesz végül is gyanakvóvá: figyelni kezdjük. És rájövünk, hogy az új Szomory-írások tökéletessége futószalagon készül. Mint a Ford autók. Széria-gyártmányok. A rendszer biztosítja, hogy az egyik darab épp olyan tökéletes lesz, mint a másik.

Mély és a hagyományokra oly érzékeny hite arra késztette Dávilát, hogy kritikusan szemlélje egyházát is, különösen pedig a II. vatikáni zsinat után megindult modernizációs folyamatokat.

 
 
Az embernél csak egy nagyobb problémája van a szellem e reakciósának: a modern ember. Szellemi, lelki, erkölcsi és esztétikai problémák minden idõben voltak, egy ideje azonban maga a kor, a modernitás a probléma. A vele való nyílt szembeszállásnak, politikai ellenszegülésnek sem esélye, sem értelme.

Hol van hát Közép-Európa? Atlantisznak is a mélyén? A hullámsír leges-legalján? Mintha paradox módon mégis ez lenne az a pont, ahonnan Európa koncepciója leginkább felépíthető, ahol erre a koncepcióra a legnagyobb igény mutatkozik. – Horváth Csaba esszéje a Czesław Miłosz-konferencián

 
 
Miért fontosak a humaniórák? Mi a különbség hazugság és hazugság, avagy színlelés és rejtőzködés között? Mit lehet tanulni egy XVI. századi erdélyi humanista beszédeiből? Ezekre a kérdésekre kapunk választ Petneházi Gábor esszéjéből. 

Életműve több ezer oldalt tesz ki. Csupa töredék, tartalmilag és stilárisan végletekig csiszolt drágakövek halmaza, melybõl ki lehet emelni találomra egyet, s hosszan gyönyörködni benne (meditálni rajta); felfűzni az azonos színűeket (Isten, ember, társadalom, filozófia stb.) vagy puzzle-ként kirakni a szétszórt elmeszilánkokból a tör­té­nelem, a szellemtörténet, a modern társadalom valamelyik alapvető kérdésének meghökkentő mozaikképét.

„Saramago örök vándorlásra ítéltetett hőse nem csupán a térben, hanem az időben is bolyong. A bibliai korokat járja keresztül-kasul, s hosszú utazása alatt arra a meggyőződésre jut, hogy a Felsőbbrendű Lény, a Teremtő tulajdonképpen csak játékszernek tekinti az emberiséget…” – Bene Zoltán írása
 
 

A köztársaság idején az arisztokrácia hatalmának legitimálására használta fel a történelmet, amibe bőven belefért annak szándékos eltorzítása is. Livius is eleget panaszkodik emiatt.

A versek által írt különböző arcok saját magára utaló megnyilatkozásaiból felépülő személyiség adja tehát a vizsgálat tárgyát: hogyan nyilvánul meg ez a személyiség – legyen a neve „Horatius” – mindazokban a fiktív társasági helyzetekben, amelyeket maguk a carmenek teremtenek meg.

Nagyon fontos jellemzője Maecenas tevékenységének az informalitás. Minden esetben hivatali felhatalmazás nélkül, mint Octavianus barátja, bizalmasa jár el.

Láthatjuk tehát, hogy az önreprezentáció különféle típusaiban Horatius a kétértelműség és ködösítés, önleértékelés és humor, játékosság és félrevezetés stratégiáit kombinálja. Az egyik legnyilvánvalóbban „önéletrajzi” antik költő művei valójában az önprezentációk gondosan árnyalt és gyakran szellemesen félrevezető sorozatát nyújtják – próbára téve, de szórakoztatva is olvasóit.

 
Az Ókor folyóirat 2011/1 száma ebben a hónapban jelenik meg. A legújabb szám tematikája Horatius és Róma. Az Irodalmi Jelenen most a folyóirat tartalmát, a szerkesztői ajánlót, és néhány részletet olvashatnak.

Miután elhagytuk Sendait, az volt az érzésem, hogy roppant keveset tettünk ahhoz képest, amire az ottaniaknak szükségük van, hogy talpra álljanak a katasztrófa után. Mélyebben belegondolva azonban nem az a lényeg, hogy mennyit teszünk, hanem az, hogy karmikus kapcsolataink szerint cselekedjünk. A legértékesebb dolognak az emberekkel való kapcsolatteremtést kell tekintenünk. - Shodo Harada Roshi harmadik útitársának, Domyo szerzetes naplója.

„Hallottuk, hogy a rettenetes emberi veszteség és szenvedés mellett az amúgy is összetört túlélők általános tragédiája, hogy vadonatúj házaik vesztek oda, amelyekre még évekig fizethetik a jelzálogkölcsönt." - Shodo Harada Roshi második útitársának, Ekei Zenjinek írása.

„Nincs itt néhány kényes pont, amit alaposabban meg kellene vizsgálni? Ez az egész, és az, hogy az atomerőmű, amely még most is ontja a sugárzást bele a Csendes-óceánba, ilyen helyre lett építve, olyan kérdések, amelyekre komolyan vissza kellene térni.” - olvashatjuk Shodo Harada Roshi a Szógen-dzsi kolostor apátjának esszé-riportjának második részében. 

„A nemrég történt nagy földrengés és cunami katasztrófa kapcsán írom e sorokat...” - olvashatjuk Shodo Harada Roshi, a Szógen-dzsi kolostor apátjának beszámolójának elején. 2011 március végén, április elején három zen-buddhista szerzetes útnak indult Japán Sendai-tartományába, melyet leginkább érintett a földrengés és a cunami. Írásaikat a következő napokban itt olvashatják az Irodalmi Jelenen.

Kétarcú-e a mai magyarországi (szak)bírálat – amint azt az alábbi recenzió szerzője állítja? Valóban hibás-e a frissen felfedezett Pannonius vers új magyar fordítása? Egy irodalmi vitát kivánunk elindítani a közléssel az irodalmat értő és szerető olvasóink körében.
Petneházi Gábor: Ruminare negotium – egy recenzió és tanulságai - A Janus-ügy
Pannonius veszedelme? - Kritika Szentmártoni Szabó Géza Parthenope veszedelme című könyvéről és hibajegyzék 

Hangsúlyoznunk kell: eszünk ágában sem volt, hogy mindezzel a felfedezés jelentőségét, vagy a felfedező vitathatatlan érdemeit kisebbítsük. Abban a reményben közüljük az itt leírtakat, és egy recenziónál talán szokatlan módon, a fordításhoz kapcsolódó hibajegyzéket, hogy egy valóban kritikai szöveg, és az azon alapuló, pontos műfordítás mielőbbi létrejöttében segédkezhettünk.

A fordítás tehát (különösen a panegyricus) nagyon sok helyen érthetetlenre és magyartalanra sikeredett, ez azonban nem csupán a túlzott formahűségnek köszönhető. A fordítónak sajnos számos helyen nem sikerült megfejtenie a latin szöveg értelmét, bántó és időnként alapvető hibákat vétett, amelynek köszönhetően sokszor egész epizódok, nagy erejű hasonlatok, költői képek sikkadtak el. - Kritika Szentmártoni Szabó Géza Parthenope veszedelme című könyvéről és hibajegyzék