megint összecserélték a napokat
arra sem volt erőm, hogy megnézzem
az augusztusi csillaghullást

Fejemben gyötrő gombolyag van,
gubancos, kibogozhatatlan,
Elmémben arcod kifakult.

A közeli, eddig észre sem vett kisvasúton érkezel, egy teherszerelvény utolsó kocsijának fékezőfülkéjében: világító, feltűrt ujjú ingben gesztikulálsz a lánynak s – úgy tűnik, szántszándékkal – nem veszel tudomást mellette a fiúról * Holott te magad vagy az a fiú is, a fűben.

Így aztán érthető:
átevez rajtam ő
mint nyitott ablakon.

Arany Ágnes, Bogdán László, Böszörményi Zoltán, Bréda Ferenc, Farkas Árpád, Géczi János, György Attila, Kemény Tamás, Ladik Katalin, Lövétei Lázár László, Makkai Ádám köszöntik a hatvanéves költőt.

A lomb nem mozdul. A fűszál is áll.
Kertemben ér az estéli homály.
Alant a völgyben csöndbe halt a lárma.
Érzem az álmot, mint száll fűre, fára.

Ott a megváltás, azon a villogó kijelzőn, hamarosan eljön az ő idejük. Akkor mehetnek a hivatalnokhoz kérdezni, felháborodni, izzadni. Én is ezt teszem, nem tehetek mást. Ha arra gondolok, hogy író lévén Kínában az első rendbe tartoztam valaha, elmosolyodom.

a béke presszóban ülök keszthelyen
akár egy jövet-menet
hallgatom a minit
és természetesnek veszem
ezerkilencszázhetvenet

fényességbe törő omlás,
hát hallgass, csak hallgass,
fekete evezők kísértik árnyukat

Egyedül a szemközti oldalon tiszta a levegő.
Szabadlábon megyek végig rajta,
holott csak kiloptam a színeket a láncból,
a gyerek meg ne lássa a napot.

Az Oktogonnál az óra egy éve
déli vagy éjféli tizenkettőt mutat,
és a villamosok helyén mobilvécék mennek.
Ne viccelj, a vécé fontos.

A függönyön, melyet reád eresztett
az őrület, világcsodált korod
Napja lila fényben, széttörve reszket,
s néha látod a tested, mint forog
észvesztő táncban a világ felett!
(Jékely Zoltán)

elővesszük a fekete ruhát
nem vagyok halálos, mondja Parkinson úr
akkor foglaljon helyet
mindjárt jön Embólia kisasszony

Költőnek tartottam magam, csak erről kevesen tudtak. Mind Orosházán, mind a tágabb régióban. Viharsebesen elfelejtik az embert, különösen, ha előtte sem hallottak róla olyan nagyon sokat. A sok túlélés közt írtam.

egyenlő erők küzdöttek meg a levegőben
és amikor vérző térdkalácsom
végül kiszabadította magát
a bestia karmai közül ősz
mankóval járó farmerek néztek fel az égre

A hullaházban
egy férfi – nekünk háttal –
virágot ültet

Alkony lebben át
erkélyen – sem itt, sem ott
nem vagyok otthon

Férfiparfümök között a női lábak,
Bakunyin halott.
Csak a plakátok megváltó igéi,
csak a puha idő.

holnap jön az isten, ahogy minden szerdán
remélem, legalább itt marad ebédig
nem tudom elvinni, bedöglött a verdám
kettesben maradunk, angyalok se védik

szavak helyett hűs törésvonalak,
szelídre csiszolt élek.
egyszerű, befejezett a fényben,
erezetébe gyűlt a hallgatás.