„Mint amikor kőművesként egy új falat raksz…” – Varga Melinda beszélgetése Fekete Vincével

Születésed napján sokan
székelyruhát vettek magukra,
ünnepi misére mentek,
és kokárdát tűztek a szívük fölé,
március idusán,
forradalmi napon
csak a különleges anyák születnek

Varga Melinda prózaverses krónikája Végh Attila, a természetjáró költő kolozsvári estjéről

Varga Melinda verses beszámolója Tamás Dénes minden egész… című kötetének kolozsvári bemutatójáról

A gyorsvonat lépcsőjére teszi. A béka ütemesen ugrál fölfele, a kocsi ajtaja fele tart, aztán percekre eltűnik, látótávolságon kívülre esik.
Elképzeljük, amint a vonatülésen landol, kifulladva abbahagyja az ugrálást, elnyúl az első osztály ablak melletti bársonyos foteljén, kibámul az ablakon. Hatalmas, nyári rétet lát, illata egy vörös hajú asszonyéhoz hasonlít. Asszonyillatú rét, a fűszálak csiklandozzák a talpát, fülében a bogarak, lódarazsak, legyek szimfóniája. Talán ilyen az örökkévalóság, az örökkévalóság, amely felé a bádogbéka vonata robog.

Varga Melinda verses beszámolója a titokzatos Centauri kolozsvári estjéről

"A naptárakból kilapoz az idő"

A Helikon kéthetilap 20-as számában – amelynek vezető anyagai az 1956-os emlékévhez kötődnek – több izgalmas, nem föltétlen a forradalomhoz kapcsolódó szépirodalmi műben merülhet el az olvasó.

Gyerekkorom telei keringnek bennem. Belehuppanok a puha, friss húszcentis hóba, és hóangyalt rajzolok a karjaimmal. Azt képzelem, hószárnyaim nőnek, és bármilyen messze el bírok repülni. Ujjaimról lenyalom a fagyos nedűt. Szabadságíze van ennek a hónak.

a vers nem gyors-leves,
superglue sem ragaszthatja össze
a sorok közti hézagot.

A Látó szépirodalmi folyóirat októberi száma Áfra János Áradat és Aminek súlya van című verseivel indul, nem véletlenül ezzel nyitja a folyóirat az őszközépi számát, a két Áfra-vers ugyanis messze kiemelkedik a lap többi, egyébként színvonalas lírai anyagai közül.

A szerkesztő tízparancsolata kezdő költőknek s nemcsak

Olvasó, ne csodálkozz, mindez csak egy kis
Molnár Vilmos-i abszurd,
nevess inkább, s lapozz,
hogy újra nevethess,
nem székely góbéság,
de nem is komor szürreál,
néha csak olyan, mintha élnél.

A szobám tartozékai, a szomszédok – a változatosság gyönyörködtet jegyében – mindig más és más történéssel lepik meg egyébként unalmas, monoton délutánjaimat, éjszakáimat, beköltöznek a nappaliba, és azon kapom magam, mintha nem is egyedül, tizedmagammal élnék ebben a lakásban.

Ebben a versben, amit most építesz magadnak,
megtanulod, miként maradj látható láthatatlan.

Ha a bútorok szultánja az ágy, szultánája csakis a tükör lehet. Kiegészítik egymást, mindketten a szoba központi részét foglalják el. Ha pedig valamiképp száműzetésbe kerül a tükör, bizonyára ott lapul a piperekészletes dobozkában, vagy a női táska feneketlen kútjában, de a fürdőszoba kagylója felett trónolva egész biztosan fellelhető minden lakásban.

Hadd írjak most az ágyról. Az ágyról, mint középpontról, minden dolgok eredőjéről. Nyújtózzunk egy nagyot, lazuljunk el, és képzeljük magunkat ágynak. Temperamentumunkhoz, pillanatnyi hangulatunkhoz illő fekhelyet válasszunk imaginárius játékunk tárgyaként, hogy kényelmesen érezzük magunkat benne, ne bántsanak kiálló rugói, s a rózsaszín ágyterítő csipkés szegéllyel se okozzon giccshőgutát.

Esterházy Péter már egy másik, számunkra megfoghatatlan lét része, ebben a pillanatban talán egy másféle, nem emberi naplót jegyez, láthatatlan tintával, metaforákat keres a számára új otthona szokatlanságáról, és mosolyog. Tán viccelődik is Borgesszel, de megtörténhet, hogy Ady is ott van a társaságukban. Biztosra nem tudhatjuk, de képzeletünk eljátszhat sok mindennel. Az azonban kétségtelen, hogy művei által a földi öröklétet megteremtette.

Az idei Könyvhéten is megrendeztük az Irodalmi Jelen díjátadóját, ahol vers, próza és esszé kategóriában vehették át a tavalyi év legjobbnak ítélt szerzői az elismeréseket. A baráti hangulatú díjátadó ezúttal nemcsak az irodalmi élet viharai, de a valóságos felhőszakadás elől is menedéket adott.

Vesztergom Andrea bravúrosan bánik a kötött formával, leheletfinom költői képei, szokatlan, újszerű fogalmai, jelzői arra késztetik az olvasót, hogy a Szünet a semmiben című verseskötetét – amelyért Irodalmi Jelen költészeti díjjal tüntették ki az idei Ünnepi Könyvhéten – újra és újra fellapozza.