A böjt lélektana: én nem rágok többet a világból, és a világ is kevesebbet egyen belőlem már. Ámen

Esőt mondanak, jön a te időd, Mária, rügyfakasztásra, és újabb borsók vetésére, hogy a hüvelyből kiugró fénygolyók az értelem lángjával döngöljék földbe a maradék roncsokat.

Kockás pléd az állandó útitárs, ha az elszánt vacogás ráhegesedik.

Egyszer jó lenne a közbülső tetőre tükröket szerelni, ahonnan fordítva ugyan, a bal kéz jobb felől,  a jobb pedig balra, de belátnánk egymásba.

Magzatpózban
Kutyám sírjában
Heverek

De hogy éppen Petőfivel, aki, ha elsétálna mellettem az utcán, napszemüvegben és szarvasbőr zakóban, talán rám sem pillantana.

Az Irodalmi Jelen szerzői, jelenlegi és egykori szerkesztői március 14-én fontos állami kitűntetéseket kaptak. Korábbi, lapunkban megjelent verseikkel, rövidprózáikkal és más anyagokkal ünnepeljük őket. Hamarosan mindeniküktől új műveket is olvashatnak az Irodalmi Jelenen! 

Pandora, Elpist csak akkor engedd,  ha leharcolt a föld, és vér  már nem ivódik, gyökér nem tapad, és robban a nap.

A tűlevelekből kinőtt a tenger, az ég felé hullámzott, ringatott, elsodort, ringatott és elsodort. 

Kérges földbe mélyesztett körmök. Fájdalma. Befelé nő tovább. Lágy alma.

Ne nézz a tükörbe, ha kérhetem! Aki csalódik, mindenben csalódik, menekülne, ha tehetné,  de nincsen is hova, s mára már értelme sincs, s a rosszkedv szembejön veled, magadra, ha nézel, ezt fogod megpillantani, s ez magában is visszatartó erő: elhagyatva mindenek által.

„Jó, jó!. . . adok írást – Károly emígy szóla -  Akár Arany bullát, ha időm lesz, róla:  De most, riadalmán ily szörnyü veszélynek,  Mi helye, mi sorja efféle beszédnek!”

a csillagok hunyorgása olvadjon fel lábad zsibbadásában. érezd ahogy a szavaid a víz szavaivá lesznek és hangyák hordják szét tüdődből a hangod.

A költői táj ege hideg és idegen a szilárd földről nézve,    de ha a betűk zenéje  feloldja a józan ész-övet,    és lemossa a célszerűség  mérgezett ingét, 

aki korán elveszít ajtótól ajtóig zuhan összemosódik a belépés a kilépéssel nem tudja hova érkezik távozik sovány lesz  illatos hajú lányok zongoráznak a bordáin

Már nem félek a tekintetedtől, álmomban csak magam vagyok, hagyd  aludni magadat is, és sűrűn kérj bocsánatot.

A dombok ott hegyek, a síkság se alföld – csak a hegyek alja.

A szerelemes versem hazafelé már csak egy akciós vodka, 
egy rendetlen hálószoba, egy félig kiszáradt kaktusz, 
és egy menhelyről megmentett kutya.

A magyar pusztán nőttem én is fel, veled együtt, őriztünk nyájat. Embernyáj lett az emberiségből… ezért faggatom néha én is a tájat.

A halál az élők múzeuma. Bugyorrá  süllyed a szép.