hazudni valami igazat hazudni kell valami igazat mielőtt elalgásodnak az álmok… hideg a zuhany szisszen a vízcsap kotyog a kávé szól egy rádió is – valaki másé – rohanni kell odakint ősz van hideg szél szurkál ingerelnek a tócsák az utcán bekövetkezett hát amitől féltünk már az indulás is bujkálásra épült el kell engednünk titkainkat – fájtak tegnap is ma is – miért akarjuk makacsul mégis hogy maradjon ami múlik árnyékban egy percre még megszökött előle a halál: mintha mondani is akart volna valamit… talán csak a fájdalom vezette vissza a perzselő hiány – szerettem volna megosztani vele valami fontosat ám ott az ágya mellett dideregve elfogytak a szavak… a feszülő test és a monitorra zsibbadó tekintet közé gyűrődve éreztem: nem léphetek hozzá közel többé már soha kifosztva az idő folyton kibabrál velünk: gyorsan temet s nincs ami marasztaljon a napszítta kerti asztalra karcolt jeleket már senki sem érti feladtuk az utolsó fedezéket is átírt szerepek és átírt történetek hűvöse altat összeesett az utolsó szó is csupa üszök az alkonyat magamra zárom hát a csöndet és visszaköltözöm emlékeink zsákutcáiba nem tudom nincs kibúvó sem gyöngeség többé nem tartozol senkinek féltékeny hiányvilágban élsz beléd szorultam mégis és nem tudom mi lesz ha egyszer majd tényleg elmegyek

A vékony, hosszú nyakú, kicsit Petőfire emlékeztető fiatal férfi leszegett fejjel álldogált a kifejezéstelen tekintettel távolba meredő, barna nő előtt. Vasárnap reggel lévén..

„Sokan felteszik a kérdést, mit keres Poncius Pilátus a keresztény világvallás hitvallásának, krédójának szövegében. Hiszen súlyos bűn terhelte lelkét: parancsára..